Életed bármely szakaszában dönthetsz úgy, hogy mindent megváltoztatsz!

Mér(l)egfog...

2018. január 24. - Duci dívány

Dobd ki a mérleget – ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit válaszoljak azoknak, akik vagy rettegnek vagy függők a súlymérést illetően. Persze ez nem lett volna hosszú blog bejegyzés és ennél sokkal bonyolultabb az egész elmélet, mintsem ilyen felelőtlen legyintéssel válaszolnék.

 

Tovább

Hősnője vagyok a kövér testemnek...

Tavaly, 2017. január 20-án vágtam bele életem nagy kalandjába. Fogyási kálváriám esetén egy dolgot szerettem volna végre elérni, hogy utoljára kelljen elhatározni magamat és ne legyen többé „majd holnap” az életemben. Megálmodtam egy utat, ami tele volt kérdőjellel, és én csak abban voltam teljesen biztos, hogy most szeretnék rajta végig sétálni. Most először teljesen végig, hiszen a testem szenved és segítségért kiált. Ahogyan én is.

Tovább

VÁLTOZZ VELEM - Bemutatom, hogyan számolok le a kilókkal 2018-ban...

 

12 éven át küzdelemként éltem meg a duciságot és az attól való szüntelen menekülést.

Tisztában voltam vele, hogy ahogyan élek, az romboló. Az életformám gátol mindentől, amivel elérhetném azt a megfogalmazhatatlan állapotot, ami értelmet ad az életünknek: boldogság. Ettől fosztottam meg magam hosszú éveken át, mert én az a típusú lány vagyok, akit a dundiság minden velejárója megviselt. Mégis tudtam így élni, megalkuvásban és önámításban. A „majd holnap” ígérete végig kísérte a kövérségemet, míg egy nap végre megtörtént az a bizonyos kattanás, amire minden duci vágyik: változni akartam. Az elhatározás megszületett, már csak egy tökéletes terv kellett, amivel ezúttal a megrekedést elkerülöm.

Tovább

Ételfüggőként... ha ételről volt szó, nem voltam képes tisztán gondolkodni....

 

Hol is lehet elkezdeni egy olyan történetet, ahol a mélység és a magassági mámor egyszerre összekötő szál a sztoriban és legalább annyira letargikus, mint amennyire energizáló is a mondanivaló. Kezdjük ott, hogy minden, ami mondanivalóként az olvasók elé tárul, zenére születik. Minden e köré formálódik és egyszerre ad monumentális hegyeket a lelkünknek, izgalmat, várva várt végkifejletet, várakozást maga a dallam. Ezért kérlek, hogy most gyertek velem ezen az utazáson és azzal a zenével olvassátok végig a történetet, mint amely zenére az írás alkotása történt.  

 

https://www.youtube.com/watch?v=NliYy7iqh-U

Tovább

Első fogadalommentes születésnap...

A szőke, göndör hajú lány mindig csak hagyatkozik, fogadalmakat fogalmaz meg magának újra és újra és újra… miközben az a bizonyos számláló csak pereg felfelé, egyre jobban és jobban… ezt pedig tetézi a naptárban múló, rohanó napok önámításba fuldokló semmittevése. Telnek a „majd holnap” napok és egyszer csak felsorakoznak dominószerűen néhány évbe csoportosulva, amikor észbe kap, hogy hátra tekintve megannyi elhanyagolt ígéret és önbecsapás kiált felénk:

 

Tovább

Mi adta a kezembe azt a bizonyos motivációs erőt?

 

Gyakran esik szó a hullámvölgyekről. Életünket megkeserítő motivációhiányos állapotok, amelyek egyre csak sodornak mélyebbre a tanácstalan útvesztőben. Mindenki számára ismert az állapot, amikor valamit kitalálsz, akkor megfogalmazhatatlan erőket érzel saját magadban, rendkívül eltökélt vagy, motiváltságot érzel a vágyaid iránt, ám jön egy örökösen ismétlődő pillanat, amikor ez a lelkesedés alább hagy vagy teljesen elengedi a kezedet. Ennek a miértje kérdéseim között már számtalanszor szerepelt. Volt idő, amikor egyáltalán nem értettem, hogy ez miért van. Ha megálmodok és alaposan megtervezek valamit, akkor miért nem támogat a saját akaraterőm, miért válok önmagam ellenségévé és miért lövök öngólt. Ismerem a gyengeségeimet, a veszélyeimet, a lehetőségeimet és az erősségeimet is. Ez a coach képzésen a legimpulzívabb beszélgetéseket indította el a hallgatók és tanárok között. Amikor a motiváció és az önértékelés kerül szóba, akkor mindenkiben felmerülnek önmagába vetett hittel kapcsolatos kételyek, hiszen ha valóban elhinnénk magunknak, hogy ki tudunk tartani a célok iránti feladatokban, akkor nem ütköznénk folyton falakba.

 

Tovább
süti beállítások módosítása